Nagyszabású tervekről cikkezik a sajtó. A Kossuth tér régi arculatának visszaállítása után a következő feladat a Normafa korábbi állapotának rekonstruálása lesz. A téli sportok budapesti szerelmesei örvendhetnek, ha a tervek megvalósulnak, néhány éven belül újra lesznek sípályák a budai hegyekben. Tervek még nincsenek, csak nagy álmok, de minden sínen van, hiszen a Nemzet Miniszterelnöke már megbízott egy, a rendőrök kiképzésében is járatos síoktatót, hogy vegye a kezébe a dolgokat. Mielőtt az álmodozóknak bilibe érne a kezük, ajánlatos néhány kérdésen elmerengeni. Segítek.
Kezdjük a projekt egyik pillérével, a már egyszer alaposan körbejárt fogaskerekű-hosszabbítással. Az elképzelés szerint a síelni vágyók ezzel a járművel jönnek majd fel a hegyre, a Moszkva Széll Kálmán térről. Aki azt gondolja, hogy a XXI. század elpuhult síelői pesti lakásukban felveszik a sícipőt, felszállnak a 6-osra, majd fogassal jönnek fel a hegyre, az nincs tisztában a realitásokkal. A mai síelők megszokták, hogy a felvonó aljánál nagy parkoló fogadja őket, ahol egész nap ingyen parkolhatnak. Aki ismeri a környéket, tudja, hogy egy kevésbé borongós hétvégi napon már most is tele van az összes parkolóhely a Normafa kilométeres körzetében. Ha a rendőrök és közterület-felügyelők nem lennének restek, a szabálytalanul parkoló autókon nagyot kaszálhatnának bármelyik munkaszüneti napon. Szóval a sícentrum elképzelhetetlen nagy befogadó képességű parkolók kialakítása nélkül, ami viszont az erdők pusztítása nélkül nem lehetséges.
Ha már a zöld területnél tartunk, azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az egykori sípályák nagy részét azóta visszahódította a természet. Hogy újra síelhetőek legyenek a lejtők, nagy területen gyökerestől ki kell irtani a fákat. Ugyanez a helyzet a létesítendő felvonók számára szükséges területtel is. Nem tudom, készült-e bármilyen becslés arról, milyen erdőpusztítással járna a terv megvalósítása, de azt sejtem, sok fa látná kárát. És akkor még nem beszéltünk a hóágyúzás okozta természetkárosításról.
(forrás:http://www.sielok.hu)
A tudósítások nem szólnak arról, milyen forrásból szeretnék a projektet finanszírozni, de gyanítom, valamilyen pályázati pénzre fáj az álmodozók foga. Megértem, hogy nem magánbefektetőket keresnek a terv megvalósítására, mert szerintem olyat nem találnának. Ki az, aki egy bizonytalan hosszúságú, de legkedvezőbb esetben is csak egy-másfél hónapos „szezon” kedvéért milliárdos beruházásba fogna? Ráadásul az is sejthető, hogy a városközeli síterepet főleg hétvégén látogatnák, ezért hétközben még az ott dolgozók bérére sem lenne elég a bevétel. Abból pedig, hogy az év nagy részében zárva tart az üzlet, csak a vicc-béli Kohn tud megélni.
Értem én, hogy sok állami vezető imádja a beruházásokat, különösen, mert nem a saját pénzükből kell invesztálni. Lehet nagyralátó tervekről fontoskodva beszélni, alapkő-letenni, bokréta-ünnepelni, majd szalagot átvágni ünnepélyes arccal. Esetleg egy kisebb emléktábla is befigyelhet, hogy: építettem ÉN Neked, szeretett Népem, a Te pénzedből. Azt is beszélik, hogy egy-egy közpénzből történő beruházásnál csurran is, meg csöppen is annak, aki nem rest elfogadni, amit esetleg kínálnak. Ha pedig túl vagyunk az egészen, jönnek az új álmok, új projektek. A régiek fenntartására, karbantartására már nem jut pénz, ott porlad szét évek alatt. Láttunk már erre példát számtalanul. Hogy ne menjünk túl messzire, ott van a közelben a libegő a maga lepusztultságában, vagy a valamikor EU-s szabványok szerint épített romos játszóterek a Széchenyi-hegyen, az Anna réten és a János hegy lábánál. Aki e három helyen egyetlen hibátlan állapotú játékot tud mutatni, vendégem egy rétesre a Normafánál.
A milliárdos álmok helyett jobb lenne milliókért rendben tartani azt, ami már készen van.
