Sipos Péter blogja

Az elmúlt hetekben három veretes darabot láttunk új feldolgozásban. A színházak egyik esetben sem elégedtek meg a művek leporolásával, hanem az aktuális vonatkozásokra helyezték a hangsúlyt.
A Három nővér kisvárosi unalmát jól ismerjük. Nemzeti Színház mostani előadása nem ezt, hanem az emögött meghúzódó romlottságot, nihilizmust emelte ki, és azt a paradoxont, hogy ezek a semmittevők úgy érzik, hogy hősies korban élnek.
A Katonában egyik kedvencem, Fekete Ernő főszereplésével megy a Mizantróp. Általa szembesülünk a mindennapok szemérmetlen hazugságával és álnokságával, azzal, ahogy a barátok lelkifurdalás nélkül elárulják egymást, hogy megéri kiválónak mondani az értéktelent, és bajt hoz magára, aki nem vesz részt a csalás-versenyben.
Sütő András Lócsiszárját is a Nemzeti vette elő. A hetvenes évek kommunista diktatúrájában írott mű a törvénytisztelő kereskedő, Kolhaas Mihály középkori történetén keresztül szembesít a korlátlan hatalom és a jog sajátos viszonyával. Nem hiszem, hogy csak én éreztem aktuálisnak minden mondatot.
Emberek, menjetek színházba, amíg lehet! Amíg érdemes.