Egy tavaly novemberi bejegyzésben azt a meggyőződésemet fejtettem ki, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a rács mögött tölti majd a karácsonyt. Tévedtem. Még mindig szabadlábon van. Nem azért, mert – mint sokan gondolják – „ezt azért csak nem merik megtenni”, hanem nagyon bölcs számításból. Szerintem majd’ megeszi a fene a Legfelsőbb Helyet, hogy végre a hűvösön lássa azt az embert, aki őt annyira megalázta a Haza színe előtt, de erőt vesz magán, mert tudja, így sokkal jobban jár.
A baloldal egykori üdvöskéje, Viktor legyőzője, a „nyuggerek” bálványa ma már a demokratikus ellenzék nagy tehertétele. Nyughatatlan, narcisztikus, kiszámíthatatlan természetével sok kárt okoz, mert folytonos hivatkozási alapot nyújt a kormányoldalnak. Ma reggel például Lázár János FIDESZ frakcióvezető egy rádióbeszélgetés során tette fel az álnaiv kérdést: miért kell az ellenzéknek Gyurcsányra hallgatva távol maradni az alkotmányozástól. Amikor beszélgetőtársa felhívta figyelmét arra, hogy a pártok döntése korábban született, mint Ferenc bojkott-felhívása, egyszerűen megvonta a vállát, mondván ő másként emlékszik. Mindent elkövetnek, hogy rátolják az ellenzéki pártokat a túlmozgásos egykori miniszterelnökre.
A recept pedig működik. Az MSZP, de még az LMP is reszket attól, hogy Gyurcsánnyal azonosítsák. Ha ő valamit nyilatkozik, bármennyire logikus lenne egyetérteni vele, kétszer is meggondolják, hogy hasonlóan szóljanak. Fletó pedig nem fogja vissza magát. Nem egyszerű negligálni, pedig el kellene kezdeni.
