A kerületi választási megállapodás minden induló párt polgármesterjelöltjének 30 perces megszólalási lehetőséget biztosít a Hegyvidék TV-ben. Van-e valaki, aki ezt az adót nem ismeri? Anyukáméknak olyan kábeltévé előfizetésük van, mellyel ez csatorna is fogható. Elmondása szerint esténként egy ájtatos pap unalmas műsora megy, a maradék időben a Pokorni polgármester nyilatkozik, felavat, vagy átad. Hát ide csöppentem be egy fél óra erejéig.
A főszerkesztő asszony, aki a beszélgetőtársam volt, azt kérte, hogy ne bíráljam a jelenlegi kerületi vezetést, hanem azt mondjam el, mit szeretnék csinálni, ha megválasztanak. Ezt a szempontot azután a riport közben is igyekezett érvényesíteni. Amikor például a nyilvánosság fontosságáról beszéltem, és azt ecseteltem, hogy nem vonják be a lakosokat a kerület ügyeibe, közbevetette, hogy bárki bármikor bármiről érdeklődhet a polgármesteri hivatalban és el lehet menni a fogadóórákra is. Láthatóan nem értettük meg egymást, de azt hiszem ez nem elsősorban az én hibám.
Azt gondolom, sok fontos dolgot el tudtam mondani. Egy kis technikai malőr azért történt. Másnap hívtak, hogy az első néhány perc felvétele rossz lett. Mielőtt bárki politikai okokra gyanakodna, ez a bemutatkozó rész volt, amikor még nem bíráltam a mostani főnökséget. Újra be kellett menni, természetesen ugyanabban a ruhában, hogy a kedves néző ne foghasson gyanút. Mivel csak 4-5 percnyi felvételről volt szó, úgy gondoltam, elég fél órát befizetnem a parkolóórába. De a technikus nemcsak az első felvételt rontotta el, de most még el is késett. A Centrum Parkoló Rendszer Kft. vastagabb lett 4.500 forinttal. (10.30-ig fizettem be, 5 perc türelmi idő van, 10.37-kor már jött is a Mikulás.) Amúgy is a bögyömben vannak, de most már nem lesz kegyelem. Nagyon kíváncsi vagyok, ebből, mennyi jut az önkormányzatnak. Rövidesen megtudjuk. Megtudjuk?