Fontos esemény zajlik ma délután. Együtt tüntetnek a magukat jobb-, illetve baloldalhoz soroló szervezetek képviselői a parlamentben elhangzott otromba felszólalás nyomán a gyűlöletbeszéd, az antiszemitizmus ellen. Jól teszik. Bár már sokkal előbb sor került volna valami hasonlóra! Bár eljutnánk oda, hogy az uszítás szalonképtelenné válna Magyarországon! Mert lássuk be, ettől még nagyon messze vagyunk.
Nem fontos, de talán nem is lényegtelen, hogy e sorok írója már elmúlt negyven, amikor megtudta, hogy az 1930-as évek zsidótörvényei rá is érvényesek lettek volna. Családunkban erről sohasem esett szó, és bevallom, hogy engem ez most sem érdekel. Azt gondolom, az zsidó, aki annak tartja magát. Az én identitásomban ez egyáltalán nem játszik szerepet.
Ezt csak azért tartottam fontosnak előrebocsátani, mert engem zavar, hogy a hazai zsidóságot ért atrocitások aránytalanul nagyobb teret kapnak a nyilvánosságban, mint a cigány lakosságot ért diszkrimináció. Lehet, hogy helytelenül, de én ebben nem kevés önzést és önsajnálatot érzékelek. Ha egy csöppet is belegondolunk, beláthatjuk, hogy a romákat nap mint nap sokkal több hátrány és megaláztatás éri, mint zsidó honfitársainkat. Sajnos a cigányok megkülönböztetésével szembeni ellenállás sokkal gyengébb és szervezetlenebb, pedig sokkal inkább rászorulnának a társadalom szerencsésebb helyzetű részének a segítségére.
Azt hallom, hogy roma szervezetek támogatásukról biztosították a mai tüntetést és felszólították tagjaikat, hogy minél nagyobb létszámban vegyenek részt. Hát valahogy így gondolom. Mármint kölcsönösen.
