Az interpelláció tárgyalásának szigorú szabályai vannak. Az ülés előtt beadott felszólamlást interpellálónak ismertetnie kell, a megszólított válaszol (írásban és szóban is), a képviselőnek pedig viszontválaszra van lehetősége, melyben mindenképpen közölnie kell, hogy a választ elfogadja-e.
Az előző bejegyzésben ismertettem az interpellációmat, melyet szó szerint felolvastam és kénytelen-kelletlen idéztem az ominózus írásból is. A polgármester az ülés előtt megküldte válaszát. Íme:
A leírtakat szóban azzal egészítette ki Pokorni polgármester, hogy nem tűr meg „sem buzizást, sem cigányozást, sem zsidózást”. Ha valaki úgy gondolja, hogy a kifogásolt írás törvénybe ütköző, sértené embertársaink egy csoportját, attól nagyon kéri, hogy forduljon bírósághoz, és ha a törvényszék megállapítja a jogsértést, akkor azonnal felbontja a Magyar Demokratával kötött támogatási szerződést.
Viszontválaszomban elmondtam, hogy elfogadhatatlannak tartom, hogy a polgármester Bencsik főszerkesztő sunyi magyarázkodása mögé bújik és nem vállalja a döntés felelősségét. Kértem képviselőtársaimat, hogy erkölcsi, és ne politikai, vagy jogi kérdésként kezeljék a vállalhatatlan tartalmú cikket lehozó hetilap támogatását, és ne fogadják el a polgármester válaszát. A Fideszes, KDNP-s és Jobbikos képviselőkből álló többség azonban azonosulni tudott Pokorni Zoltán gyáva álláspontjával.
Amikor az előző beírást megosztottam a facebookon, valaki, az alcímben feltett kérdésre utalva csak ennyit írt: „csoda”. Úgy látszik, csodák nincsenek. Ja, és pereskedni természetesen nem fogok. Ezt a döntést nem a bíróságnak kellene meghoznia, hanem a kerületi képviselőknek.
