Ma már talán csak a legelvakultabb híveknek kétséges, hogy Szeretett Vezetőnk zsákutcába vitte hazánkat. A kormány működéséről a piac kiállította a bizonyítványt az egekbe szökő árfolyamokkal, állampapír-hozamokkal és kockázati felárral. Lehet ezért utálni a gazdasági környezetet, de figyelmen kívül hagyni nem szabad. A baj nem jár egyedül, mert a nemzetközi politikában szinte senki sem rokonszenvez nehéz sorsú országunk rosszhírű vezetésével. Vezetőink pökhendi hozzá nem értésükkel elmérgesítették a viszonyt minden korábbi szövetségesünkkel. Úgy tűnik, hogy a piaci szereplők megnyugtatásához szükséges pénzügyi támogatásnak komoly feltételei lesznek. Egyre bizonyosabb, hogy nem kizárólag gazdaságpolitikai váltást várnak tőlünk, de megkövetelik számos, a jogállamot korlátozó magyar törvény átírását is.

A jövőt fürkészők általában három lehetőséget vázolnak fel. Az egyik az, hogy a Felcsúti Vátesz rájön, hogy eddigi politikája téves volt, és jelentős változtatásokba kezd. A másik lehetőségnek azt tartják, hogy a kormánypártokban palotaforradalom tör ki, és győzedelmeskedik. Ez a fordulat lehetővé tehetné egy ésszerűbb irány kialakulását. A harmadik lehetőség, hogy nekimegyünk a falnak, aztán a romokból majd csak újjáépítjük az országot. Mondanom sem kell, hogy ezt az utóbbi forgatókönyvet a legtöbben szeretnénk elkerülni, mert elképzelhetetlenül nagy árat kellene fizetni egy ilyen megújulásért.

Rossz hírem van. Amennyire meg tudom ítélni, az első két forgatókönyvnek egyelőre kevés az esélye. Bárcsak tévednék, de azt gondolom, hogy Orbán Viktor képtelen szakítani álmaival és szembefordulni eddigi politikájával. Minden jel arra mutat, hogy elszakadt a realitásoktól és képtelen érzékelni az elképzelései és a valóság közötti nem csekély eltérést. Attól tartok, hogy senki sincs a környezetében, aki meg merné neki mondani, hogy rossz úton jár, ideje megfordulni. Ha – mint a héten is – komoly jelei mutatkoznak a bajnak, csak taktikai, kommunikációs lépéseket tesz, mert nem gondolja, hogy változtatni kellene. A vele szembe fordulókat ellenségeiként kezeli, akiknek ad definitionem nem lehet igazuk, ezért az általuk mondottak megfontolásra sem érdemesek. Ha Szeretett Vezetőnkön múlik, kitart az utolsó utáni töltényig, és posztján marad, amíg onnan el nem zavarják.

A Fideszen belüli eredményes lázadásnak sem a jeleit, sem az esélyeit nem látom. A megnyilatkozó kormánypárti politikusok a bajok okát szokás szerint a kommunikáció gyengeségével és az ellenoldal aknamunkájával magyarázzák. Ritka az önkritikus hang, és a bírálatot megfogalmazók is csak egyes konkrét ügyekről beszélnek, nem az orbáni rendszer hibáiról. De ha feltesszük is, hogy a hivatalos megszólalások paravánja mögött izzik a parázs és folyik a szervezkedés annak érdekében, hogy bekövetkezzen az összeomlás elkerüléséhez szükséges fordulat, Orbán ellenében akkor sem látom lehetségesnek a kőbevésett sarkalatos törvények megváltoztatását. Lehetetlennek tartom, hogy a Miniszterelnök által kiválasztott és személyesen korrumpált képviselők a megfelelő számban átálljanak. Jelentős részükből még azt sem nézem ki, hogy képes lenne felismerni, hogy mikor kell a süllyedő hajót elhagyni.

A kulcs sajnos egyelőre nem a mi, hanem hitelezőink és külhoni szövetségeseink kezében van. Kemény birkózás következik, melynek során a felek igyekszenek kitapogatni, mit lehet elérni a másiknál. Azt egyelőre nem lehet tudni, meddig akarnak elmenni az amerikaiak és az EU. Csak az bizonyos, hogy Orbán körömszakadtáig védeni fogja rettentő építményének minden egyes tégláját. Ha a megbántott szövetségesek megelégszenek a gazdasági stabilitáshoz szerintük minimálisan szükséges változtatásokkal (ami azért orbáni mércével nem kevés, de talán kommunikálhatónak, tehát vállalhatónak tűnhet), akkor az ország megmenekülhet a gazdasági, Orbán pedig a gyors politikai bukástól. Helyzete a következő években nem sokkal különbözik majd a hosszasan vergődő Gyurcsányétól, mert a kikényszerített megszorítások, a mentőhitel megalázó feltételei még a saját hívei körében is jelentős tekintélyvesztést hoz majd. A Nemzet Miniszterelnöke csak abban az esetben bukik meg viszonylag rövid időn belül, ha európai és amerikai barátaink Magyarország vezetésének megregulázásáért nem tartják nagy árnak az államcsőddel járó megrázkódtatást. Ennek a forgatókönyvnek a részleteibe szeretnék nem belegondolni. Épeszű demokrata – bármennyire szeretné a jelenlegi bornírt és diktatúrába hajló kormányzat távozását – nem kívánhatja, hogy ez egy államcsőd és a vele járó rengeteg szenvedés eredményeként következzen be.

Hiába tűnhet egyesek szemében vonzónak, hogy szövetségeseink kikényszerítsék a változást, az ilyen megoldások kétes értékűek és ingatagok. Az egyetlen jó megoldás tisztességes választásokon elkergetni ezt a társaságot és utána rendbe tenni ezt a jobb sorsra érdemes országot. Erre kell gyúrni.

Közben ne felejtsük el az örökérvényű bölcsességet: ha már a szánkig ér a szar, ne lógassuk az orrunkat!