Amióta aktívan beleártottam magam a politikába, de különösen azóta, hogy önkormányzati képviselő lettem, számtalan esetben neveztek politikusnak. Minden alkalommal zsigerből tiltakoztam, mintha a politikusnak lenni valami nagy bűn lenne. Ma este ismét végiggondoltam a dolgot és rájöttem, nekem az amatőr ligában a helyem, profi politikus sohasem lesz belőlem. Nem hiszem, hogy bírnám a súlyos döntésekkel járó felelősség terhét.
Az apropó a Katona József Színház Nordost című előadása volt. A darab a közel tíz éve Moszkvában történt, 130 áldozattal járó túszdrámát dolgozza fel. Talán emlékeznek még rá, ekkor csecsen terroristák elfoglaltak egy színházat, és a nézőket túszul ejtették. Az orosz hatóságok ismeretlen gázt vetettek be és a támadók mellett a túszok egy része is meghalt. Remek előadás, ragyogó alakításokkal. Csak az a baj vele, hogy főleg a hozzánk hasonló széplelkek nézik és könnyezik meg. Azok, akik élet és halál urai, nem bírják az ilyenfajta szenvelgést.