Egy korábbi bejegyzésben írtam, hogy a polgárok jobb informálása és a döntésekbe történő bevonása, valamint az ülések előtti hosszabb felkészülési idő érdekében javaslatokat tettem az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának módosítására. Mivel a szabályzat megváltoztatása amúgy is aktuális volt, a jegyző asszony azt javasolta, hogy az összes javaslat egyszerre kerüljön a testület elé.
A múlt héten megkaptuk a polgármesteri előterjesztést, amelyben örömmel láttam viszont a nyilvánosságra vonatkozó javaslataimat. Így egyetértés van abban, hogy a rendelet tervezetek az ülések előtt kikerüljenek az önkormányzat oldalára és abban is, hogy a jegyzőkönyvek kivonatait a polgárok elolvashassák a honlapon. Sajnos nem minden ötletemet támogatták, így egyelőre nem tűnik nyerőnek az a gondolat, hogy legyen több idő a felkészülésre. Nem adom fel. A csütörtöki ülésre módosító indítványként beterjesztettem azokat a javaslatokat, amelyek kimaradtak a hivatalos előterjesztésből. Remélem, meg tudom győzni képviselőtársaimat és a kis lépés nagyobb lesz.
Maradjanak velünk, rövidesen visszatérünk, és beszámolunk a részletekről.