.jpg)
Igazán szép teljesítmény tőlem, hogy csak háromhavonta írok az egyelőre egy szem unokánkról. De most nem ússzák meg. Arról van szó, hogy – mint azt mindenki sejti – a kisasszony nem csak gyönyörű, de ráadásul még zseni is. Az előbbi állítást a kép, az utóbbit a következő történet bizonyítja, minden kétséget kizáróan.
A történet egyik szála.
Karácsonyra kapott a gyermek egy CD-vel dúsított mesekönyvet az erdők és mezők állatairól. Az első opus a lemezen gyermekkorunk slágere, az „A part alatt” kezdetű nóta, melyben – mint köztudott – három varjú kaszál. A dalt állathangok illusztrálják. A varjas a résznél nagy károgás hallatszik. A gyermek egy idő után úgy döntött, hogy a madarakat „kár-kár”-nak hívják. A lüke család boldog, mert ezt legalább megérti a halandzsából.
A másik szál.
A nagyanyó és unokájának egyik közös játéka a varrógép. Egy ekkora gyermekhez képest hosszú időt tudnak eltölteni egy agyonvarrt rongy ismételt öltögetésével, századszori megmérésével. Van, hogy tíz-tizenöt önfeledt perc is eltelik ezzel a foglalatossággal. A gyermek, közelítvén a varrógéphez, hangosan károgni szokott, amit nem tudtunk mire vélni. A gonosz nagyapa képes volt megjegyzéseket tenni nagyanyóra, némi hasonlóságot keresvén a kedves asszonyság és a varjú nemzetség között.
A két szál összefut
Egyik alkalommal unokánk hangos károgással kéredzkedett a géphez. A lelkes nagyi megkérdezte tőle: „Mi van Lilla, varrjunk?”. Én pedig a homlokomra csaptam.
