Rendszeres olvasóim tudják, hogy a választók végtelen kegyelméből tavaly ősz óta önkormányzati képviselő vagyok. E tisztségemben hivatalos voltam a kerület szervezte március 15-i ünnepségre és a koszorúzásra is. Aki ismer, tudhatja, mennyire rühellem az ilyen eseményeket, de nem láttam mentséget, menni kell. Tegnap este ért utol a hír, hogy néhányan a gárda-sújtotta Gyöngyöspatára készülnek ünnepelni. A Facebookon – tetszik tudni ott, ahol a fülkeforradalmat is szervezték – verbuválódott a résztvevők csapata. Nem sokat tétováztunk, percek alatt megszületett a döntés: ott a helyünk. (Ami a kerületi ünnepséget illeti – úgy hírlik – nem vesztettem semmit. Váczi alpolgármester ismét megnyerte a fülkeforradalmat, a cserkészek elhelyezték a koszorúkat. A miénken a felirattal: „Kívánjuk a sajtó szabadságát!”)
Délelőtt 10 óra után néhány perccel érkezünk a gyöngyöspatai polgármesteri hivatal elé. A pestiek csoportja éppen megindul a cigánysor felé. Vagyunk vagy hatvanan, közöttünk Horváth Aladár és Iványi Gábor. Nem kell sokat menni, a bolt előtt az ismert feketeruhás alakok, a mellényükön „Szebb Jövőt Polgárőr Egyesület” felirattal. A házakból érdeklődve nézik a fura menetet. A cigánysor kezdetén álldogáló rendőrök udvariasan utat nyitnak. Egy kis teresedésnél megállunk, a helyiek előmerészkednek, beszélgetések kezdődnek. Egy ifjú hölgy, akiről kiderült, hogy öt gyermekes édesanya, arról beszél, hogy az árvíz tönkretette a házukat. A balhé akkor kezdődött, amikor a Vöröskereszt házat akart vásárolni nekik a faluban. A választáson vesztes jobbikos polgármester jelölt felbíztatta a „parasztokat” és megakadályozták az ügyletet.
Beszédek kezdődnek. Először Horváth Aladár, majd a helyi kisebbségi önkormányzat vezetője szól. Ők is elmondják, hogy a feketeruhások folyamatosan fenyegetik őket. Éjszakánként nem tudnak aludni, mert félnek. Rendszeresen hallani, hogy kint járkálnak, bevilágítanak az ablakokon. Aki elhagyja a telepet, boltba vagy iskolába megy, gárdista kíséretet kap. A feketeruhások rendszeresen provokálják, megalázzák őket. A boltban maszkos alakok fenyegetően figyelnek. A rendőrök a gárdistákat nem, csak a romákat igazoltatják. Iványi is a nemzet szégyenéről beszél, majd azt indítványozza, menjünk együtt a falu közepén lévő Kossuth szoborhoz ünnepelni. Rendőri kísérettel vonulunk.
A pestiekhez ekkor vagy 70-80 helyi cigány is csatlakozik. Főleg a gyerekek, ők veszik rá a szülőket, hogy jöjjenek velük. Útközben beszélgetünk. Elterjed a hír, délután idejönnek a Gój motorosok is. Megtudjuk, hogy a feketeruhásokat a „parasztok” szállásolják el és etetik. Egyesek szerint még pénzt is adnak nekik.
Lemaradunk a menettől, és megpróbálunk szóba elegyedi a gárdistákkal. Egy terepszínű egyenruhás csapatba botlunk. Fejükön zöld vagy piros barret, rangjelzések, nevük a mellükre írva. Mint az igaziaknál. Eszes „parancsnok” beszél, a „beosztottak” hallgatnak, mint a sült hal. Eszes, savószemű, halk szavú. Pattogva beszél, de nem sokat mond. Megpróbálom szóra bírni a 18 éves forma embereinek egyikét, de noszogatásomra azt a viccesnek gondolt választ adja, hogy ő süket, ne faggassam.
Közben egy zárt alakzatban masírozó feketeruhás csoportra leszünk figyelmesek, akik a cigánysor felé vették az útjukat. Mi utánuk. A rendőrök elállják az útjukat. Kiderül, csak az egyik társuk házához mennek, mert leteszik a mellény alatti pulóvereket, melegítőket. Megpróbálunk beszélni velük, de nem válaszolnak. A cigánysor felé vezető utat elálló rendőrök elmondják, hogy nem engedik be a telepre a „polgárőröket” és igyekeznek a nyugalmat fenntartani. A gárdistákkal nem tudnak mit kezdeni, mert van polgárőr igazolványuk. Mindegyiket igazoltatják, „megvannak az adataik”.
A bolt előtt Böjte József próbál szót érteni egy helybéli fiatalasszonnyal és néhány „polgárőrrel”. Egyik feladat sem könnyű. Míg a hölgy szinte levegővétel nélkül mondja a magáét, a feketeruhások hallgatnak. Elhangzanak az ismert panaszok, hogy ezekkel nem lehet együtt élni, koszosak, beviszik a tetveket és a betegségeket az óvodába, iskolába, miattuk nem lehet farsangi bált rendezni, mert kitör a verekedés. A feketeruhások „szóvivője” bejelenti, hogy nem nyilatkoznak, mert a média elferdíti a szavaikat.
Az ünnepség végére érünk a Kossuth-szoborhoz. Mesélik, roma gyerekek elszavalták a talpra magyart, elénekelték a himnuszt. Láthatóan elérzékenyült mindenki. A háttérben a „polgárőrök” és a zsaruk csoportba verődve beszélgetnek. Közben rendőri erősítés érkezik. Kutyát is hoznak. Egymás között arról beszélnek, hogy ez itt egy engedély nélküli tüntetés. Lassan visszasétálunk a cigánysorra. A jelenlétünktől felbátorodott cigányok az egyik gárdistára mutogatnak és azt mesélik, hogy elsősorban orgazdaságból él. Oda-oda kiabálnak neki: „Józsi, ma milyen lopott holmit adsz el?” A rendőrök nyugalomra intenek. A kutyás rendőr és néhány társa a telep közepén foglalja el őrállását.
Delet harangoznak. A szervezők búcsúzkodni kezdenek. A helyiek köszönik a látogatást és a biztatást. Remélem szívből mondják. Szorongva érkeztünk, mert fogalmunk sem volt, mit tudunk tenni. Azt gondolom, hogy jól tettük, hogy ott voltunk. Rossz rágondolni, mit hagytunk ott.
2011. Magyarország. Ma van a polgári forradalom 163. évfordulója. Tetszik tudni: „Egyenlőség, szabadság, testvériség”. Éljen a Köztársaság!
