Azért nem fejezem be a címet, hogy közösen edzünk a médiatörvény utáni időkre. Török Gábor tegnapi bejegyzése juttatta az ünnep után lustálkodó eszembe, hogy régóta foglalkoztat, vajon a mai kormánypárt ellenzéke körében is elfogadottabb fideszes politikusok (ide sorolnám például Pokornit, Rogánt, Navracsicsot, Lázárt, Vargát) miért asszisztálnak ahhoz, amit többen ámokfutásnak érzékelünk. Mi lehet az oka annak, hogy hol aktívan, hol csak csendben igent nyomva, látszólag teljes egységben sorakoznak fel a józan ésszel vállalhatatlannak tűnő lépések mögött.
Ezek az emberek nem buták, fel tudják mérni, hogy mit jelent Smitt Pál elnökké választása, az alkotmánybíróság jogköreinek megkurtítása, a médiatörvény, vagy a magánnyugdíj-pénztárakban lévő pénzek lenyúlása a magyar demokrácia szempontjából, vagy milyen kockázatokkal jár a „gazdasági szabadságharc” az ország jövőjére nézve. Vannak a számosan a kormánypárti padsorokban, akikből nem nézem ki, hogy fel tudnák fogni a következményeket, de ezek az emberek – azt gondolom – tisztában vannak a veszélyekkel.
Nem is öregek még, nem gondolhatják, hogy egy esetleges bukás után legfeljebb visszavonulnak. Azt sem remélhetik, hogy Orbán fiaskójából ők jól jöhetnek ki, bár Török Gábor azt feltételezi, hogy erről van szó, hiszen többen a felsoroltak közül nagyon is aktívan közreműködnek az általam kifogásolt ügyekben. Bár az én szememben az egyszerű gombnyomogató sem különb a csahosoknál.
Lehet, hogy némelyek naivnak gondolnak, de nem értek egyet azokkal sem, akik azt feltételezik, van ezeknek az embereknek a múltjában olyan takargatnivaló, amivel zsarolni lehet őket, miként azt sem hiszem, hogy pusztán anyagi előnyökért ragaszkodnak a helyükhöz a falkában. Szerintem ezek a magyarázatok túl egyszerűek, bár kétségtelenül jól illeszkednek a politikai elitről bennünk élő képhez.
Szóval nem értem, mi lehet a fejükben ezeknek az uraknak. Attól tartok nem is tudhatjuk meg. De ha kiderítek valamit, azonnal elmondom.
