Magamról

Közgazdász vagyok, éppen túl a hatvanon. Négy évtizede szerelmes ugyanabba a lányba, aki három szép, okos és felelősségteljes, immár felnőtt gyermekünk anyja, és két tündéri unokánk nagyija. Nem mellesleg 2010-től 2014 őszéig képviselő voltam szülőföldemen, a Budapest XII. kerület (Hegyvidék) önkormányzatában. Sok vívódás után, 2013 februárjában sokadmagammal elhagytam az LMP-t és új pártot alapítottunk, Párbeszéd Magyarországért néven. Ebben a blogban időről-időre megírom, hogyan látom a világot. Írok színházról, filmről, politikáról, helyi ügyekről és minden másról, ami érdekel. Remélem, nem csak engem.

A Reichstag? De miért?

A fenti képen látható Reichstag a mai formájában csodálatos szimbólum-együttes. Először is azért, mert egy rosszhírű régi épületet úgy korszerűsítettek, hogy visszanyerte funkcióját és megtarthatta formáját. Másodszor azért, mert a tiszta üveg kupola tükörrendszere beviszi a nap fényét az ülésterembe. Harmadszor, de nem utolsósorban pedig azért, mert a kupola látogatói felülről láthatnak rá a képviselők munkájára. Valószínűleg nemcsak arányai, hanem a szimbolikája miatt is gyönyörű. Teljesen odavagyok érte.

Aktualitások

2014. október 7-én, kedden, 17 és 18 óra között a ciklus utolsó képviselői fogadóóráját tartom a Café Bagatelle-ben. Minden kedves engem felkereső választópolgár vendégem egy kávéra, vagy teára és egy süteményre. Előzetes bejelentkezés: sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu

Cím: 1126 Budapest, XII. kerület Németvölgyi út 17.

 

Írjon nekem!

Ha szeretné velem felvenni a kapcsolatot, írjon egy e-mailt a sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu címre. Nem ígérem, hogy megoldom a problémáját, de azt igen, hogy biztosan válaszolok.

Kakasok a szemétdombon

2011.09.06. 15:42 Sipos Péter

Azon a képviselő-testületi ülésen, melyen a Budapesti Önkormányzati Szövetséghez való csatlakozásról döntöttünk, felvetettem, hogy csak akkor van értelme a társulásnak, ha annak a fővárosi önkormányzat is részese. Attól tartottam, hogy a szövetséget a kerületi kiskirályságok bebetonozására akarják felhasználni és segítségével meghiúsíthatják a főváros működésének ésszerűsítését célzó törekvéseket. Javaslatomat annak idején leszavazták. A BÖSz a főváros nélkül jött létre.

Nem is gondoltam, hogy ilyen gyorsan beigazolódnak félelmeim. A minap úgy döntött a szövetség, hogy szerinte a kerületek hatékonyabban tudják a parkolási rendszereket működtetni, ezért azt nem szabad fővárosi kezelésbe adni. Hasonlóan vélekednek a közterület-felügyeletről is.

Számomra nyilvánvaló, hogy a polgármester urak még mindig jó üzletet látnak a parkolási díjak szedésében, ezért azt nem akarják kiengedni a kezükből. Pedig józanésszel belátható, hogy a budapestiek érdeke az egységes parkolási rendszer. Nem csak az szól mellette, hogy az egységes rendszer működtetése olcsóbb, hiszen egy apparátus fenntartását kell csak kigazdálkodni. Az is ésszerűnek tűnik, hogy a kerületeket határoló utak két oldalán ugyanaz az ellenőr végezzen szolgálatot. A parkolást igénybe vevők számára is könnyebb, ha nem kell többféle parkolási kártyát megvenni. Egységes rendszer esetén nem fordulhatna elő, hogy az utca egyik oldalán más telefonszámmal kell a mobilparkolást kezdeményezni, mint a másikon, így tévedés esetén sem büntetnék meg a „hibázó” autóst.

Olcsóbb, ésszerűbb és kényelmesebb lenne tehát az egységes budapesti parkolás. Csak a polgármester-kakasok éreznék úgy, hogy egy kicsit összement a szemétdombjuk. Ez utóbbi szempont azért mégiscsak fontosabb, mint a budapestieké, vagy nem?

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

Szólj hozzá!

Címkék: rendszer főváros önkormányzati parkolási budapesti társulás kerületek polgármesterek

A bejegyzés trackback címe:

https://sipospeter.blog.hu/api/trackback/id/tr723206788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása