Magamról

Közgazdász vagyok, éppen túl a hatvanon. Négy évtizede szerelmes ugyanabba a lányba, aki három szép, okos és felelősségteljes, immár felnőtt gyermekünk anyja, és két tündéri unokánk nagyija. Nem mellesleg 2010-től 2014 őszéig képviselő voltam szülőföldemen, a Budapest XII. kerület (Hegyvidék) önkormányzatában. Sok vívódás után, 2013 februárjában sokadmagammal elhagytam az LMP-t és új pártot alapítottunk, Párbeszéd Magyarországért néven. Ebben a blogban időről-időre megírom, hogyan látom a világot. Írok színházról, filmről, politikáról, helyi ügyekről és minden másról, ami érdekel. Remélem, nem csak engem.

A Reichstag? De miért?

A fenti képen látható Reichstag a mai formájában csodálatos szimbólum-együttes. Először is azért, mert egy rosszhírű régi épületet úgy korszerűsítettek, hogy visszanyerte funkcióját és megtarthatta formáját. Másodszor azért, mert a tiszta üveg kupola tükörrendszere beviszi a nap fényét az ülésterembe. Harmadszor, de nem utolsósorban pedig azért, mert a kupola látogatói felülről láthatnak rá a képviselők munkájára. Valószínűleg nemcsak arányai, hanem a szimbolikája miatt is gyönyörű. Teljesen odavagyok érte.

Aktualitások

2014. október 7-én, kedden, 17 és 18 óra között a ciklus utolsó képviselői fogadóóráját tartom a Café Bagatelle-ben. Minden kedves engem felkereső választópolgár vendégem egy kávéra, vagy teára és egy süteményre. Előzetes bejelentkezés: sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu

Cím: 1126 Budapest, XII. kerület Németvölgyi út 17.

 

Írjon nekem!

Ha szeretné velem felvenni a kapcsolatot, írjon egy e-mailt a sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu címre. Nem ígérem, hogy megoldom a problémáját, de azt igen, hogy biztosan válaszolok.

Lex Harangvölgy?

2013.12.06. 09:12 Sipos Péter

kisvakond harangvölgy.jpgA sajtó lázasan kutatja, hogy kik lehetnek valamelyik kiemelt állami nagyberuházás útjában, kik azok, akiket ki kell tenni a lakásukból azért, hogy a legújabb agymenéseket végre betonba lehessen önteni. Az egyik portál talált egy családot, aki a Várkert bazár megújulását látszik akadályozni. Nekem úgy tűnik, hogy ez a kilakoltatási törvény majd jól jön akkor is, ha majd a Harangvölgyet fogják az oda rém-álmodott hatüléses sífelvonó kedvéért tönkretenni.

A Harangvölgy is a Normafa törvény által sújtott terület. Mint ismeretes, ezen a területen nem érvényesek azok a szabályok, amelyek máshol a természet, különösen az erdők védelmét hivatottak szolgálni, de nincsenek hatályban az építési szabályok sem. (Fájlalom, a hogy a törvény megszavazásakor nem fogadták el a Párbeszéd Magyarországért képviselőinek azt az ésszerű és hasznos módosító indítványát, mely elrendeli, hogy a projekt területén télen nem lehet melegebb -4 foknál.) Érvényes viszont az a kormányrendelet, amely az egész, utóbb „rehabilitációnak” átkeresztelt beruházást a kiemelt kategóriába sorolta. Ez leegyszerűsíti a titkos helyeken születő tervek megvalósítását, mert szükségtelenné teszi a más alkalmakkor kötelező egyeztetéseket.

Eggyel kevesebb akadály nehezítheti a kiemelt beruházások – így a Normafa Történelmi Sportterület fejlesztését – megvalósítását, ha a kormánypárti többség elfogadja az L. Simon László és társai által a lakások bérletéről és elidegenítéséről szóló törvény módosítására benyújtott javaslatot. Az új szabály ugyanis kimondja, hogy az önkormányzati lakás bérleti szerződése a törvény erejénél fogva megszűnik, ha a bérleti jogviszony a kiemelt beruházás megvalósítását akadályozza. Elég egy pillantást vetni az alábbi műholdképre ahhoz, hogy belássuk, a Harangvölgy házainak bérlői a Nagy Terv útjában vannak. Nincs mese, el kell őket onnan takarítani.

Harangvölgy.JPG

A javaslat szerzői persze humánusak, az önkormányzatnak gondoskodnia kell a kiebrudalásra ítélt lakókról. A törvény szerint biztosítani kell részükre egy hasonló méretű, komfortfokozatú, műszaki állapotú és fekvésű lakást Budapest területén. Arra, hogy hol találnak a fővárosban egy másik Harangvölgyet, nekem nincs ötletem. De mibe kerül a furfangos törvény-gyárosoknak átkeresztelni mondjuk a Nagyfuvaros utcát, Harangvölgy útnak? Egy újabb gombnyomás, és a kérdést már meg is oldották. Ha pedig a felajánlott lakás nem kell a finnyás bérlőnek, fel is út, le is út. Mehet, ahova tud.

Erre számíthatnak a Harangvölgy alján lakó családok. Persze csak akkor, ha hagyjuk, hogy a Normafa síkomplexum terve megvalósuljon.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

26 komment

Címkék: L. Simon László Kiemelt állami nagyberuházás Normafa Történelmi Sportterület Lakástörvény

A bejegyzés trackback címe:

https://sipospeter.blog.hu/api/trackback/id/tr545677958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.12.07. 05:08:03

Újpesten, nem messze a Rex állatotthontól idén nyílt egy "síoktató központ".
maps.google.com/?ll=47.581337,19.105984&spn=0.000004,0.003103&t=h&z=19&layer=c&cbll=47.581337,19.105984&panoid=a1n6_A_yZOYcq1WBGAs_Eg&cbp=12,249.73,,0,16.26
Ha jól tudom, a képen látható dombocskák egy gyerekeknek épített bicikli pálya maradványai voltak. Ennek a helyére húztak fel egy pár méter magas dombot úgy, hogy a "sípálya" az úttesttől pár méterre ér véget és csak egy drótkerítés tudja megállítani a fékezni elfelejtő tanoncokat.

Szerinted hogy lehetne az ilyeneket megállítani? Tartok tőle, hogy sehogy. :(

Gyurma73 · https://plus.google.com 2013.12.07. 06:04:28

de az.sem jó.hogy pár lakó miatt éveket csúszott pl az M0 építése.

midnight coder 2013.12.07. 06:12:28

Érdekes, hogy amíg az átlagpolgár a nyóckerben vagy valamelyik nyomorú panelben kapott önkormányzati lakást, addig egyesek paradicsomban.

sokasebi · http://pacifictime.blog.hu/ 2013.12.07. 06:22:14

"Ha pedig a felajánlott lakás nem kell a finnyás bérlőnek, fel is út, le is út. Mehet, ahova tud."

Igen, kb. ez a különbség a bérlet meg a tulajdon között, és Lenin is meghalt már, milyen meglepő!

béla a görög (törölt) 2013.12.07. 06:46:57

@sokasebi: kivétel ha MANYUP-ról van szó vagy olyan bizniszről ami a haveroknak kell mert akkor Lenin - helyett inkább - Rákosi+Horthy nagyon is él és

bérlő kirak
tulajdonos kirak
államosít+privatizál
privatizál

ennyit a tulajdonjogról.

"Hogy készül a magyaros rántotta? Lopj 6 tojást..."

béla a görög (törölt) 2013.12.07. 06:47:42

@sokasebi: kivétel ha MANYUP-ról van szó vagy olyan bizniszről ami a haveroknak kell mert akkor Lenin - helyett inkább - Rákosi+Horthy nagyon is él és

bérlő kirak
tulajdonos kirak
államosít+privatizál
privatizál

ennyit a tulajdonjogról.

"Hogy készül a magyaros rántotta? Lopj 6 tojást..."

csepke 2013.12.07. 06:48:38

Én megértem, mindenkinek nehéz ha kiszakad a megszokott környezetéből, főleg ha nem önként, de azért az is abszurd, hogy az ország legdrágább lakóövezetében valaki önkormányzati házat kap, míg mások sok százmilliót fizetnek ha ilyen helyen akarnak élni. Ilyet biztos nem kapnak. De, ha valami oknál fogva tényleg rászorulók voltak, amit nem nagyon hiszek, szerintem örüljenek az eddigi jó sorsuknak is, és fogadják el amit kapnak, hiszen másnak sok évet kell gürcölni még azért a milliókért is amiért csak a példában emlegetett a nagyfuvaros utcában vehet lakást.

magyar ember teli szájjal 2013.12.07. 06:59:36

A bérleti szerződést felmondhatja mindkét fél. Tudom hogy ez balosoknak fáj, de attól még ez így van.

turbocat 2013.12.07. 08:32:01

normáliséknál oda csinálnak sípályát, ahol mondjuk december 7-én már sercegnek a sílécek......, idiótáék ezt akarják megcsinálni a szaharában...., függetlenül attól, kinek kell felmondani......, magyar ember pedig teli szájjal nem ír !!!

min 2013.12.07. 09:08:27

@álfirkász: neked meg az agymenésedet nem lehet megálítani sajnos... A bringásokkal nem volt bajod vagy neked az a bajod, hogy egyéltalán sportol valaki....

min 2013.12.07. 09:09:59

"(Fájlalom, a hogy a törvény megszavazásakor nem fogadták el a Párbeszéd Magyarországért képviselőinek azt az ésszerű és hasznos módosító indítványát, mely elrendeli, hogy a projekt területén télen nem lehet melegebb -4 foknál.) " Azért ezen hangossan felröhögtem.
Törvényjavaslatba, hogy nem eshet 10cm-nél több hó a télen és a napnak is meghatározott ideig kell sütnie... Idióták.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.12.07. 11:27:35

@min: te kretén állat! Menj el oda és nézd meg azt a "sípályát", utána ugass!
És nem, a pályát használó kölykökkel semmi bajom sem volt, amíg a pályán voltak.

Sipos Péter 2013.12.07. 11:32:50

Azoknak, akik irígykednek a Harangvölgyben lakókra. A hely valóban szép, de a házak 100 évesek. Csak azért nincsenek lerobbanva, mert a bérlők a saját költségükön hozták az épületeket helyre. Az önkormányzat nem költ ezekre a kéglikre egy fityinget sem.

J.B.Pendragon 2013.12.07. 14:19:03

Tévedés van! A térképen a legnagyobb karika egy magántulajdont jelöl. (Korábban az erdészeté volt, de a bérlői már jó régen megvásárolták.)

csepke 2013.12.07. 14:49:30

@Sipos Péter: nem irigykedünk, pest fele százéves házakból áll amik csak azért nincsenek lerobbanva mert a tulajdonosok saját pénzükön helyrehozzák, de közben nem hegyvidéki levegőt szívnak, pedig igényük biztos lenne rá.

szbi 2013.12.07. 19:27:06

Nem teljesen világos, hogy mifélék azok a lakások. Lehetnek akár romos házak is, lerohadt lakásokkal. De nem azok. A Janka út sarkán egy jó állapotú, felújított, kétlakásos ház áll. Fölfele tovább menve egy 3 lakásos sorház van, általános állapota szerint kevésbé jó minőségű. A vele szemben lévő felhajtón egy kisebb telep van, több lakással, ezek egy része gazdasági célú épületek átalakításával jött létre, pontos számot nem tudok, talán három. Az erdőben legmesszebb egy kétlakásos épület áll. Vele szemben, amiről a képviselő úr nem tesz említést, a fák között több víkendház-féle, részben elhagyatottak. Miért nem kerültek ezek a "tanácsi" lakások eladásra a 90-es években? Mert szolgálati lakások voltak, a lakhatást a munkához kötve. Az erdőgazdasági munkához. A szolgálati lakásokat később átadták az önkormányzatoknak - nem csak itt. A lakók maradtak, vagy változtak: érdemes kinyomozni. Képviselő úr, mint aki magát egykor zöldnek mutatta, de ma már a neoliberális eszméket vallók nyílt szövetségese, elhagyott eszméjét nem kellene demagógiájával rombolnia.

min 2013.12.08. 10:07:09

@álfirkász: nap mint nap látom de belőled süt az irigység mert még azt tanították neked, hogy a síelés valami úri huncutság...Menj és keresd inkább az óceánt az árokban.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.12.08. 12:44:44

@min: nem, belőlem süt az "irigység", hogy a gyerekektől a napközis tábor mellett ezt a területet is elvették, te köcsög. Ráadásul ilyen életveszélyes formában.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.12.08. 12:48:31

@min: csak azok kedvéért, akik egyáltalán nem ismerik a környéket: néhány éve, amikor még viszonylag sűrűn jártam Rex-ékhez, azon a területen BMX-es, meg nem tudom minek hívják azt a bringát, ami olyasmi, mint egy MTB, csak a nyereg vagy hiányzik róla vagy nagyon alacsonyra van állítva - szóval ilyenek használták ott a biciklipályát. Na ezt vették el a helybéli kölköktől, hogy egy totálisan értelmetlen "sípályát" rakjanak a helyére.
A hivatkozott faszkalap vagy anyagilag lehet érdekelt benne vagy olyan ostoba, mint egy giliszta, különben nem védené a védhetetlent. :D

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.12.08. 23:10:20

@min: eszerint hazudtál, hogy láttad élőben is. No comment. (a többieknek: a fotó kissé csalóka: többek közt nem látszik rajta, hogy a lejtő egy drótkerítésben végződik, amitől két-három méterre már az úttest van)

De mindettől függetlenül: ez egy totálisan értelmetlen dolog, mert azon a 15-20m-es lejtőn senki sem fog megtanulni síelni, cserébe gyerekektől vettek el egy jókora területet, ahol szórakozhattak mások zavarása nélkül.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.12.08. 23:14:34

De hogy az eredeti témáról is szó essen: valahogy meg kellene akadályozni ezt a rombolást (függetlenül az ott lakóktól), mert a Normafa az utolsó helyek egyike, ahová Budapest környékén még el lehet menni kirándulni. Ha ezt is tönkreteszik, ahogy mindent, amihez a fideszes vezetők ragadós mancsa hozzáér, akkor eldózerolhatják Budapestet és a környező "hegyeket" is.
(földrajzilag ha jól sejtem, ezek még dombnak számítanak a párszáz méteres magasságukkal, ezért az idézőjel)

Beer Monster 2013.12.30. 22:29:39

A mai napi cikkhez leírtam a pozitívumokat.
Majd visszaolvastam Sipos úr egyre inkább eszméletlennek tűnő hadjáratának a Normafa sípálya ellen, és gyakorlatilag ugyanaz a politikai stílus rajzolódik ki előttem, ami a jelenlegi kormánypárt állandósított választási kampányát jellemezte az első Orbán-kormány bukását követő évek radikalizálódó és egyre elviselhetetlenebbé váló politikai közbeszédében. Nem tudnék az elmúlt ciklusból megnevezni egyetlen hasznos, de még vállalható kormányzati intézkedést sem, hacsak nem a Normafa-projektet. Erre van egy harcos atyafi, aki éppen ezt tűzi a véres zászlójára. Ámokfutásnak látom. Egyet nem értek. Ön irtózik a gyerekektől, a síelőket nem szereti, vagy a szánkózással van ilyen súlyos problémája? Ha csupán racionálisan ellenezné, nem fordulna ilyen bugyuta stiláris elemekhez. Vagy pedig... Miért?

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.12.31. 00:05:18

@Beer Monster: talán gondolkodni kéne fröcsögés helyett komcsikám! Meg sem fordul az ostoba fejedben, hogy a természet védelme fontosabb, mint egy szűk csoport zsebének tömése? Miért is fordulna meg? Ahhoz agy is kellene, neked meg nincs olyanod.

Beer Monster 2013.12.31. 00:14:25

Afelől érdeklődnék, hogy a térképen a sílift alsó végállomásának tervezettként megjelölt helye milyen forrásból származik?
süti beállítások módosítása