Tisztelt Nagykövet úr!
A Népszabadság október 29-i számában jelent meg írása a Túl a Normafán címmel. Ahogy az időjárás jelentéseket böngészem, sorainak megírásakor Oslóban, ahol most Ön hazánkat képviseli, ezekben a napokban a hőmérők nem igen mérnek 10 foknál többet, míg a Normafánál, melynek közelében nekem most van szerencsém lakni, tegnap délután 20 fok volt. Ezt csak azért hozom szóba, mert írásából számomra az tűnik ki, hogy Ön szerint nem szólnak valódi érvek a Normafa „rehabilitációjának” nevezett fejlesztése ellen. Nem csak az írásából tudom, hogy Ön lelkes híve a téli sportoknak, hiszen egy ideig a Síszövetség tiszteletbeli elnöke is volt, de attól tartok, elkötelezettsége miatt nem vesz figyelembe számos tényt. Kérem, engedje meg, hogy felhívjam szíves figyelmét néhány, szerintem nem lényegtelen szempontra, mert hibásnak érzem azt a párhuzamot, melyet az Oslo melletti síterep és a Normafa között von.
Az éghajlati különbségekre már utaltam a bevezetőben. Oslóban az átlaghőmérséklet decembertől márciusig fagypont alatt van, és hosszú évek átlagában, ezekben a hónapokban szinte sohasem olvad el a hó. Budapesten a fagyos napok száma az utóbbi évtizedekben ritkán érte el a hatvanat, ráadásul igen jellemzőek a hirtelen felmelegedések. Ennek köszönhető, hogy a Normafán – a síelők internetes oldalán található mérési eredmények tanúsága szerint – a legutóbbi négy tél folyamán összesen 5 olyan hét volt, amikor a természetes hó vastagsága meghaladta a 20 centit. Ráadásul az itteni klimatikus viszonyok miatt a hó szinte egyik napról a másikra eltűnik a hegyről, aztán akár hetekig nem esik újra.
Sebaj, mondja Ön, majd hóágyúznak, ez is a terv része. Arról, hogy a hóágyúzáshoz is hideg szükséges, remélem, nem kell meggyőznöm. Azzal kapcsolatban pedig, hogy a mesterséges többlet-csapadék sípályákra juttatása milyen károkat okoz, tengernyi irodalmat talál az interneten. A környezetvédő szervezetek, miután átfogó tanulmányban fejtették ki véleményüket a Normafa „rehabilitációjáról”, rövidesen előállnak egy másik dolgozattal, melyben a hóágyúzással kapcsolatos aggodalmaikat összegzik. Én laikus vagyok, ezért csak egy igen könnyen belátható aspektusra szeretném ráirányítani a figyelmét. A síelők Normafa konferenciáján, ahol az Ön videó üzenetét is lejátszották, az egyik előadó ismertette azt a számítást, mely szerint mintegy százezer köbméter vizet kellene a tervezett pályákra juttatni. Ha ez a vízmennyiség egy gyors tavaszi olvadáskor a Normafa alatti Zugligetre zúdul, akkor az ottani Csermely utcát rövidesen Sárlavina utcára kell átkeresztelni. Mert a Normafa környezetében nemcsak lepkék, denevérek, rókák és vaddisznók élnek, hanem emberek is, akiknek a biztonsága van olyan fontos, mint a síelők kényelme.
Sorolhatnám napestig az ellenzők érveit és szívesen megteszem ezt egy személyes találkozón. Beszélhetnék a helyben élők féltett nyugalmáról, arról, hogy a terv nem megoldja, hanem fokozza a közlekedési káoszt, és főleg arról, hogy mennyire – ne haragudjon az éles fogalmazásért – butaság, vagy merő rosszindulat úgy beállítani, hogy a „rehabilitáció” ellenzői kizárólag tohonya, a testmozgást is gyűlölő ellenzékiek, akik a kákán is csomót keresve kampánycélokból szítják a projekttel szembeni ellenállást. Azzal, hogy így állítja be a tervvel vitázókat, éppen Ön viszi félre a kérdést és nehezíti az értelmes, érveken alapuló eszmecserét. Nem mentség, hogy nincs ezzel egyedül.
Sokan vagyunk és sokfélék, akik a – magunk között csak Abnormafa elnevezéssel illetett – tervet ellenezzük. Vannak közöttünk „méregzöldek”, akik minden egyes tücsökért és bogárért megharcolnának, és megrögzött városlakók, akik „csak” szeretnek kirándulni. Kormánypártiak, akik féltik a Normafa romantikáját és ellenzékiek, akik a Normán tanultak meg és azóta is imádnak síelni. Biciklisták, akik nagyobb örömmel tekernek fel a hegyre, mint gurulnak lefelé, futók, akik azért jönnek fel a hegyre, hogy a puha avaron mozgassák meg az ülőmunkától elmacskásodott izmaikat. Nem politikai vagy világnézeti csoportosulás a Normafát védők koalíciója, hanem olyan embereké, akik tisztelik a hagyományokat, féltik, óvják a környezetüket és nem szeretnék, ha ez a gyönyörű természetes zöld sziget tovább zsugorodna. Ha belegondolok, szerintem Önnek is köztünk a helye.
Tisztelettel:
Sipos Péter
