Bő egy hónappal ezelőtt derült ki, hogy komoly bajok vannak az ELTE Kiss János utcai Gyakorlóiskolájának jövője körül. A szenátus nyilvánosságra került határozata szerint a kérdésessé vált, hogy az egyetem képes-e a jövőben finanszírozni az intézményt. Az előzetes vélemény szerint az általános iskola működésének folytatása érdekében számos intézkedést kell még tenni, de a középiskola megmentésére nincs remény. A szenátus bizottságot alakított, melynek feladata a szükséges lépések kidolgozása. A testületnek január végéig kell letennie a jelentését. Az idő sürget, mert február közepén már el kell bírálni a leendő elsősök felvételi kérelmét. Jelentkező pedig van bőven.
A hírre az érintett gyerekek szülei lázas szerveződésbe kezdtek. Mint várható volt, sikeresen mozgósították a sajtót. Minden országos napilap legalább egyszer foglalkozott a témával, de sikerült felkelteni a televíziók és a rádiók figyelmét is. Az online média is tele volt az iskolával kapcsolatos hírekkel. Tárgyaló delegáció állt fel, és a közvetlen megbeszéléseken túl fórumot is szerveztek, ahol magas szinten képviseltette magát az egyetem és a kerület vezetése. A többszáz résztvevős gyűlésen, ahol indulatos és érzelmes hozzászólásokra kellett válaszolniuk az illetékeseknek, sok újat nem tudhattunk meg. A rendezvény azonban alkalmas volt arra, hogy a döntéshozókat szembesítse a probléma emberi oldalával.
Arról, hogy mi vezetett idáig, a következő kép alakult ki bennem. Az iskola működtetéséhez az egyetemnek – miközben az ELTE évről évre kevesebb támogatást kap – egyre nagyobb mértékben kellett hozzájárulnia, mert az állam által a tanulók létszáma alapján biztosított normatíva évek óta csökken. Tavaly egy átlagos önkormányzati iskola költségeinek kevesebb, mint felét biztosította ez a forrás. A gyakorló iskolák a normatíva közel dupláját kapják, de a működési kiadásoknak így is mind nagyobb része jutott az egyetemre. Amikor 2007-ben a kerületi iskolát összevonták a gyakorlóval, az önkormányzat nemcsak két épületet adott át, hanem vállalta azok jelentős felújítását és ezen felül azt is, hogy évente 50 millióval hozzájárul a kiadásokhoz. Az éves apanázst rendszeresen folyósították, de a felújítások szinte teljesen elmaradtak. Mára halaszthatatlanná vált az átvett épületek rendbehozatala. Az egyetem sem korábban, sem a mostani felfordulás közepette nem tette szóvá az elmaradt – egyébként jelentős ráfordításokat igénylő – javítások elbliccelését, de a bezárás indokai között nagy súllyal szerepelt, hogy az épületeket fel kell újítani.
Egyelőre – hacsak titkos tárgyalásokon áttörést nem érnek el – a társadalmi felbuzdulás szerény eredményt hozott. A szülők, az önkormányzat és az egyetem közötti megbeszélések eddigi eredménye, hogy azt az opciót, hogy az egész iskolát bezárják, immár végleg elvetették. (Nem tartom kizártnak, hogy ez a változat csak taktikai okokból szerepelt a lehetőségek között, hiszen a tanítóképző nem működhet a gyakorló iskola nélkül.) A középiskola sorsa viszont megpecsételődni látszik. A Klebelsberg Iskolafenntartó Központ és a kerület közös vállalása egyelőre csak arra terjed ki, hogy a most másodikos és harmadikos osztályokat átveszi az Arany János gimnázium. Ez a megoldás több sebből vérzik. Az Arany hagyományos gimnázium, ahol a Gyakorlóiskola szakközepes osztályai nem tudják folytatni speciális tanulmányaikat. Ez különösen a jövőre érettségizőknek, de a másodéveseknek is komoly gondot okoz. Az idén nyáron az első évet záró diákok pedig kereshetnek maguknak másik iskolát.
A tárgyalások eredménye, hogy az önkormányzat 2013-ra vállalta a korábbi – az iskolák államosítása miatt okafogyott – szerződés szerinti 50 milliós támogatás megfizetését. Szerintem az lenne korrekt, ha a kerület a pénz folyósítását a középiskola fokozatos megszüntetéséhez, a jelenlegi osztályok megtartáshoz és kifuttatásához kötné. A javaslat vitája során ezt az álláspontot fogom képviselni.
