Ebben a zivataros időszakban ideje számot adni életem egy, a közvélemény előtt nem teljesen ismert részletéről. Azt gondolom, hogy közszereplőként ideje szembenéznem tetteim következményeivel. Bízom polgártársaim megértésében.

Kevesen tudják rólam, hogy csaknem harminc évvel ezelőtt megszereztem a doktori címet. Ma már nem teljesen világos, miért vágtam bele öt évvel a diploma megszerzése után és három gyermekünk sorozat-születése közben. Talán fiatal korom és büntetlen előéletem mentség lehet akkori magatartásomra. Enyhítő körülményként kérem figyelembe venni, hogy a címet ritkán használom. Bár az alábbi diploma erre lehetőséget ad rá, a „dr. oec” címet csak kivételes esetekben írom a nevem elé. Az üzleti névjegykártyámon például feltüntettem. Különösen azért, mert egykor szélesebb, most már gyérülő nemzetközi kapcsolataim során – különösen a rangkórságban szenvedő osztrák partnerek esetében – ez előnyösnek tűnt. Ezen kívül a villanyszámlán titulálnak doktornak. Ennek emlékeim szerint az az oka, hogy annak idején egy kedves kollégám segített a megvásárolt lakás körüli ügyek intézésében, és ő úgy gondolta, hogy a cím feltüntetését én igénylem. Tévedett, de nem jártam utána, hogy kijavíttassam.

Tisztában vagyok azzal, hogy mindenkit a szakdolgozat érdekel. Az, hogy kinek a művét másoltam bele, és hogy van-e benne épkézláb gondolat. Hogy kellőképpen védekezni tudjak, előkerestem és átfutottam. Már a címe („Az exportorientált gazdaságpolitika és gazdaságirányítás megvalósulása és feladatai”) is mutatja, mélyenszántó gondolatok tárházáról van szó. 130 oldal tömény tudomány és 21 oldalas függelék, benne akkori munkahelyem, a Ganz Villamossági Művek bemutatása. És ami a leglényegesebb, rengeteg, 131 hivatkozás, számtalan idézőjellel. Ahogy kell.

Az opponensi véleményeket alaposabban olvastam újra. Tóth Tamás „summa cum laude” fokozattal ajánlotta elfogadásra a dolgozatot. Dicsérő szavait kritikával ötvözte, de megjegyezte, hogy ezt csak azért teszi, hogy tudjam, hogyan kellene ezt a színvonalas munkát folytatni. Sághi Gábor szigorúbb volt, csak „cum laude” minősítést javasolt. Ő igen jópofa dolgokat írt bírálatában. Például azt, hogy „a szerzőről – pontosabban a dolgozatról – egyidejűleg állítható, hogy rendelkezik a lényegláttatás képességével (ha azt, t.i. a lényeget aforizmatikus formában is elfogadhatónak tartjuk), másrészt az is, hogy elveszik a részletekben (ha nagyobb szerkezeti egységekben gondolkodunk).” Vagy azt, hogy „nem állítható határozottan, hogy Sipos Péter értekezése jó írás. Számos, a hasznos hagyomány támasztotta követelménynek nem felel meg. A gazdaságról való gondolkodása viszont komoly értékeket hordoz, valószínűleg messze többet, mint amennyi a reálisan elvárható figyelmet tanúsító olvasó számára a disszertációból kiderül.” Azt hiszem, ennyi méltatás éppen elég. Nem szeretnék az önfényezés undok hibájába esni.

Maradjunk abban, hogy ezentúl sem várom el senkitől, hogy doktor úrnak szólítson.