Életem legjobb síelésén vagyok túl. Egyetlen métert sem csúsztam. Csak a vallomás tűnhet férfiasnak, az időtöltés sokak szemében biztosan nem macsós. Reggel elbúcsúztattam a hómezők ördögeit, akik fagyban, hóesésben, vagy a tűző napon, latyakban minden nap kitartóan száguldoztak a hegyről lefelé. Én pedig élveztem az unokáim társaságát. Ha lehetett, kimentünk szánkózni, vagy sétálni. A kicsi velem jött vásárolni, igaz, csak én mentem a boltba, ő húzta a lóbőrt a babakocsiban. Szóval tök jó volt. Aki nem hiszi, nézze meg a képet. Csak jobb ezzel a két tündérrel, mint szenvedni a lécekkel!
Ja, a cím. A nagylánynak be nem áll a szája. Persze nem mindig tudja, mit beszél. Amikor egyszer anyukája sürgette, „gyere, menjünk ebédelni, anya farkaséhes”, így válaszolt: „Lilla farkas nem éhes”. Hát nem kell megzabálni?!
