Él kerületünkben egy lelkes lóbarát, dr. Kóti Tamás. Debrecenben élő állatorvos édesapjának mindig voltak lovai. Ő maga emberdoktor lett. Valamikor nem is olyan nagyon régen, a már-már elfeledett Horvát Ágnes helyettese volt az Országos Egészségpénztárnál, most pedig a szomszéd kerület járóbeteg-ellátását végző önkormányzati cég vezetője. A Hegyvidéken telepedett le, és nem tett le a lovaglásról. Úgy gondolta, hogy érdemes lenne lovardát építeni a hegyen, hogy ne kelljen sokat utazni azoknak, akik nyeregbe pattannának. Osztott, szorzott és kikalkulálta, jó befektetés lenne a dolog, különösen, ha a gyermekek lovagolni tanítását és a terápiás lovagoltatást is meg lehetne szervezni.
Vállalkozónk megkereste az önkormányzatot, akadna-e olyan üres önkormányzati telek, amely megfelelne a célnak. Az illetékeseknek megtetszett az ötlet, ajánlottak is egy alkalmasnak látszó nagyobbacska erdő-részletet Csillebércen, a Konkoly-Thege úton, a Fizikai Kutatóval szemközt, közel a 21-es busz utolsó előtti megállójához. Az ingatlan ma már ismeretlen okok miatt került valamikor az önkormányzat tulajdonába, körülötte állami erdők vannak. A terület lovarda létesítési célú hasznosítására nyilvános pályázatot írtak ki, melyet Kóti úr családi cége, a Profortum Kft. nyert meg.
A cég és az önkormányzat között létrejött szerződés szerint a cég húsz évre veheti bérbe a területet. A húsz év akkor kezdődik, ha a lovarda felépült és megkapta a használatba vételi engedélyt. A bérleti díj 4,- Ft/m2/hó+Áfa, vagyis 117.020,-Ft/hó + forgalmi adó. Ez egy közel 3 hektáros erdőért soknak tűnik, de egy építési telekért már inkább kevés. A megállapodás szerint az önkormányzat feladata a telekalakítás. Ez nem egyszerű és nem is olcsó dolog. Az erdő más célú igénybevétele, ahogy hivatalosan nevezik a fák kivágását és a terület építési telekké változtatását, sokba kerül, mert a megszűnő erdő helyett újat kell telepíteni. A leendő bérlő által felkért szakértő ennek költségeit legalább tízmillió forintra becsüli. A pontos összeg akkor derül majd ki, amikor kijelölik azt a területet, ahova majd az új erdő fáit ültetni kell. A másik komoly kiadás a telek közművesítése, és a bekötő út kiépítése. Ez a szerződés szerint a leendő bérlő dolga, de a fizetendő bérleti díjból a kiadások felét, legfeljebb 11,1 millió forintot lelakhat. Sajátos kikötés, hogy a felépítendő lovardát a bérleti szerződés lejárta előtt a bérlőnek le kell bontania. A területet kiürített állapotban kell visszaadni az önkormányzat részére.
Nézzük először a szerződés anyagi vonzatait az önkormányzat szempontjából. A dolog úgy kezdődik, hogy a kerület kifizet legalább tízmillió forintot a terület kialakításáért. Bérleti díj majd csak 8 év múltán folyik be először, mert addig tart a közművesítési kiadások lelakása. Az egész húsz éves időszak alatt – az előzőekben jelzett kiadások levonása után – összesen szűk hétmillió forint bevételhez jut az önkormányzat. Ez nem tűnik az évszázad üzletének. Nem is ezzel indokolta Pokorni polgármester, hogy miért is jó ez az egész a kerületnek.
Az igazi haszon az – szólt a hivatalos álláspont, amikor az erdőterület kivágását közérdekké nyilvánította a képviselő-testület – hogy a kerület iskolásai lehetőséget kapnak a rendszeres lovaglásra. A szerződés ebben a kérdésben meglehetősen szűkszavú. A 2.5. pont így rendelkezik: „Bérlő kötelezettséget vállal, hogy a bérlemény üzemeltetése során az önkormányzati, azon belül az iskolai lovas oktatást és terápiás lovaglást elsődlegesen ellátandó feladatként kezeli.” Most ne akadjunk fenn azon, hogy az önkormányzat oktatási koncepciójában, illetve a Nemzeti Alaptantervben sem szerepel a lovagolni tanítás. Azt a vitát sem nyitnám meg, hogy fontos-e, hogy lovagolni tudjanak a városi gyerekek, vagy inkább szokják és szeressék meg a mindennapos testmozgás egyszerűbb formáit. Beszéljünk inkább már megint a rút anyagiakról.
Az elképzelés szerint az általános iskolák ötödik osztályába járó gyerekek egy féléven át, kéthetenként egy alkalommal egy összevont testnevelés óra keretében járnának lovagolni. Ez azt jelenti, hogy évente legalább ötszáz gyerek tíz-tíz alkalommal menne lovas oktatásra. A vállalkozó szerint ez alkalmanként és fejenként 1.500 Forintba kerülne. Remélhetően minden szülőnek lesz 15.000 forintja arra, hogy gyermeke alapfokú lovaglási ismereteket szerezzen, bár szerintem erősen kétséges, hogy egy ilyen hozzájárulásra kötelezni lehet – és szabad – a családokat. Persze az is lehet, hogy a kerület vezetése ezt az összeget az önkormányzat költségvetéséből óhajtja kifizetni, de szeretném leszögezni, hogy ezzel én egyáltalán nem értek egyet.
Az ügylet a vállalkozó szempontjából teljesen rendben van. Ha az iskolások lovagoltatása megvalósul, éves szinten 7-8 millió Forint bevételt jelentene a lovardának. A húsz éves bérleti időszak alatt a várható mintegy százmillió forintos beruházása csak ebből az ügyletből már megtérülne. De ez igazából csak a hab a tortáján, hiszen a gyerekek egy része bizonyára rákap a lovaglásra és más alkalommal is eljár majd a pacikhoz, arról nem beszélve, hogy a szülőket is magával viszi. A vállalkozó minden bizonnyal megtalálja számítását, várhatóan jó üzletet csinál a terület kibérlésével és a lovarda felépítésével, de az önkormányzat szempontjából a dolog szerintem nem egyértelmű.
Számomra kétséges, hogy az önkormányzatnak anyagi áldozatot kell vállalnia azért, hogy a hegyvidéki gyerekek lovagolni tanulhassanak. A kerület költségvetéséhez viszonyítva nem nagy összegről van szó, de a mai válságos idők arra tanítanak mindannyiunkat, hogy alaposabban gondoljuk meg minden forint elköltését. Különösen akkor, ha egy közösség pénzéről van szó.