Mindig bajban vagyok az ünnepekkel. Valahogy nem vagyok ünneplős típus. Tudom, a visszatérő évfordulók figyelmeztetnek valami fontosra, amit egyébként sem szabadna elfelejteni. A kedvenceim a nőnap és az anyák napja. Figyelmeztetés azoknak, akik egyébként nem tisztelik édesanyjukat és a lányokat, asszonyokat, vagyis bunkók. De a dolog megoldható egy csokor virággal és máris megvan a jófejség. Nem az én világom.
Mint ahogy a „szeretet ünnepe” sem. Én ugyanis egész évben szeretem a családomat, barátaimat és általában tisztelem, megbecsülöm a környezetemben és tőlem távolabb lévőket. De van olyan is, akit ki nem állhatok, és jöhet a Karácsony, nem fogom őt csak ezért a keblemre ölelni, mert az képmutatás lenne.
A Karácsonyban azt szeretem, hogy innentől hosszabbodnak a nappalok, visszavonul a sötétség. Ez nagyon jó dolog. A Karácsony körüli szenteskedő habverés és a mértéktelen konzumálás viszont taszít. A családi összejövetel nálunk szinte mindennapos, szerencsére a nagyobb famíliával is gyakran találkozunk, ezért nincsen szükség külön ünnepre. És talán ezért nálunk nem jellemző, ami állítólag sok helyen előfordul, hogy a legnagyobb veszekedések éppen Karácsony szent napján törnek ki.
Legyen mindenkinek olyan Karácsonya, amilyent szeretne! Boldog, áldott, kegyeletteljes vagy éppen kellemes.
Jók legyetek!
