Megint színház. Most a Szkéné. A Műszaki Egyetem második emeletén egy kis teremben, alig 150 ember előtt zajlanak az előadások. Tegnap az épületben az ünnepség díszleteit bontották. Oda- és visszamenet találkoztunk a fáklyás felvonulásra sárga buszokkal szállított középiskolásokkal.
A Pintér Béla társulatnak régi hívei vagyunk. A Gyévuska-nak az általam látott színházi előadások rangsorában az első tízben biztos helye van. Minden alkalommal megcsodáljuk azt a hallatlan erőt és tehetséget, ami ebből a kis csapatból sugárzik. Nagyon sajnálom, hogy kevesekhez jut el, hogy nem sokan nyitottak arra, hogy a bonyolultabb üzeneteket befogadják. Amint hallom, pont az ilyen műhelyek szívnak most, mert elveszik tőlük azt a kevés támogatást is, amit idáig kaptak. Ha a négy éve felavatott 56-os emlékműről folyó rögeszmecsere színvonalát vesszük alapul, nem lehet ok a bizakodásra: lesz ez még rosszabb.
A Szutyok nagyon mai történet. A szünet nélküli két órában benne van minden emberi és embertelen a mai világunkból. „Akit kevésbé szeretnek, – fogalmaz a darab ismertetője – soha sem tudja pontosan, miért is szeretik őt »kevésbé«. A világ igazságtalanságát okolja, vagy az emberek érzéketlenségét, holott valójában érzelmi intelligenciájának fejletlensége; önzése és beszűkültsége miatt kerüli őt mindenki. Mert bizony kerülik. Nem szívesen állnak vele szóba. Nem szeretve lenni, pokoli kín. Tekintete összeszűkül, fogát összeszorítja, keze ökölbe szorul. Ilyenkor a legveszélyesebb. Ő, akit kevésbé szeretnek.”
Aki teheti, nézze meg! Érdemes.
