A kormány második csapása újabb viták hullámát indította el. Az én véleményemet is többen kérdezték, most megpróbálom összeszedni a gondolataimat.
A személyi jövedelemadó átalakítása és a társasági adó leszállítása egyértelműen a jól fizetett alkalmazottaknak és a vállalkozóknak kedvez, míg az alacsony keresetű munkavállalók, különösen, ha nincs gyerekük, rosszul járnak. A munkavállalók háromnegyede a 200 ezer Forint körüli átlagbér alatt keres. Nagyjából ez az a szint, ami alatt az adózók inkább rosszul járnak, az efölött keresők pedig többet vihetnek haza. A nagyvonalú gyerekkedvezményt csak kevesen vehetik igénybe, hiszen nem sok olyan háromgyerekes házaspár van, ahol a két szülő együttes jövedelme meghaladja a 600 ezer Forintot. Azt gondolom, hogy az adórendszer ilyen átalakítása mögött az a doktriner megfontolás van, hogy az adók csökkentése a jövedelmek kifehérítését eredményezi, az adókedvezmény pedig ösztönzi a gyermekvállalást. Pedig ez utóbbi nem csak pénz kérdése. Az adózási hajlandóság is számos egyéb tényező függvénye. Azt gondolom, hogy a jövedelemadózás átalakítása átgondolatlan döntés volt, ami később visszaüthet. Ezt arra alapozom, hogy az alacsonyjövedelműeknek járó adójóváírás fokozatos megszüntetése jövedelemcsökkenést okoz nagyon sok embernek, akik ezt nem hagyják majd szó nélkül. A terv mögött az a remény lehet, hogy az adócsökkentés miatt beindul a gazdasági növekedés és ezért a vállalkozók ki tudják majd fizetni azt a bértöbbletet, ami ellensúlyozza az adók növekedését. Attól tartok, hogy ez illúzió.
A növekedési kilátásokat rontják a bevezetett válságadók. Ezek mindegyike a magyar gazdaság motorját adó ágazatokat sújtja drasztikusan. Az érdekelt külföldi befektetők és azok is, akik további magyarországi beruházásokon törték a fejüket, most gondolkodóba eshettek, mert egyikük sem szereti a túlzott kockázatot. Ha a szabályokat ilyen könnyedén fel lehet rúgni, ki tudja, mi következhet még? Balga, aki azt reméli, hogy a kormány kurucos lendülettel meghozott intézkedéseinek nem lesz meg a böjtje. Lehet, hogy a remélt bevételek bejönnek, de a külföldi tőke sokkal óvatosabb lesz, ha Magyarországról van szó.
A nyugdíjpénztárak lenyúlása a befektetői bizalom megingatásán kívül más veszélyekkel is jár. Nem tagadható, hogy a járulékok államosítása rövidtávon javítja a költségvetés helyzetét. Az is biztos, hogy a magánnyugdíj pénztári rendszer ezer sebből vérzett. Sajnos a pénztárakat működtető pénzintézetek nem érdekeltek abban, hogy a kasszák jó hozamot hozzanak, mert díjazásuk ezzel semmilyen összefüggésben sincs, sőt akkor is felszámíthatták díjaikat, amikor – részben a válság miatt – a tagok veszítettek. Ez a felelőtlen helyzet valóban tarthatatlan. Sajnos az elkényelmesedett és tájékozatlan magyar közönség nem a pénztárak teljesítménye, hanem az ügynökök rábeszélőképessége és a reklámok hatására lép át az egyik biztosítóból a másikba. Sajnos sem az állam, sem a piac nem működik jól ezen a területen. A működtetők felelősségének növelésére már készültek tervek, de a mostani roham ezt elsöpörte. A kár sokszoros. Egyfelől újabb befektetők kaptak leckét a hun virtusból, ami kedvüket szegheti. Másrészt az állami atyáskodáshoz szokott magyar ember újra igazolva látja önnön restségét és azt, hogy teljesen fölösleges előre gondolkozni, sorsát a saját kezébe venni, hiszen fönt bármikor gondolhatnak egyet és minden romba dől. Ajánlom figyelmükbe a témával már régóta foglalkozó Simonovics András barátom okos szavait.
Nagyon kockázatos játékba kezdtek eleink. Mindent egy lapra tettek fel. Abban bíznak, hogy az intézkedéseik hatására és a világgazdasági válság elmúltával megkezdődik a fellendülés. A növekedés beindultával elhagyhatók a válságadók, nőnek a keresetek, itt a Kánaán. Ha pedig megorrolnak a befektetők, vagy mégsem múlik el rövidesen a válság, akkor baj van. De köztudomású, hogy kockázat nélkül nincs veszteség.
