Két hasonló eset is elém került a napokban. Mindkettőben a banki alkalmazott tájékoztatta rosszul az ügyfelet, akinek ez - illetve az, hogy hitt a banki embernek - rengeteg pénzébe került.
Egy középkorú hölgy többszázezer forint személyi kölcsönt vett fel a legnagyobb magyar banktól. Néhány hónap múltán rájött, máshol kedvezőbb feltételekkel juthat hitelhez. Megérdeklődte, hogy mennyi a tartozása, majd az új kölcsönből ki is fizette az összeget. Mivel azonban megfelelő iraton nem jelezte előtörlesztési szándékát, a bank a befizetett összeget túlfizetésként tartotta nyilván, és az esedékes részleteket ebből vonta le. A túlfizetés után az ügyfél nem kapott kamatot, a "hiteltartozás" pedig tovább kamatozott, így egy szép napon panaszosunkat felszólították, hogy fizesse újra a részleteket. Hiába törlesztette le a teljes tartozását, most egy behajtó cég követel rajta a százezres nagyságrendű "hátralékot".
A másik emberünk svájci frank alapú hitel tartozását akarta egy nagyobb összeggel csökkenteni. A pénzt a megfelelő számlára utalta, majd kitöltötte a szükséges nyomtatványt. Ekkor a banki tisztviselő - tévesen - arról tájékoztatta, hogy túl későn adta be előtörlesztési kérvényét, így azt nem tudják teljesíteni. Javaslatára a törlesztés dátumát negyedévvel későbbre tették. Az árfolyamváltozás miatt ez a tévedés az ügyfélnek 15 %-os veszteséget okozott. A reklamációra a bank azt válaszolta, hogy a T. ügyfél által aláírt nyomtatványon megfelelő volt a tájékoztatás, rosszul tette, hogy a bankalkalmazottra hallgatott.
Emberek! A bankban ne siessetek! Alaposan olvassátok el az elétek tett papírokat, mielőtt aláírjátok, és ne szégyelljetek kérdezni!