Baloldali barátaim, ismerőseim rendszeresen kérik számon rajtam, hogy az LMP miért nem fog már végre össze az MSzP-vel, hogy legyőzhessük a FIDESZ-t. Ilyen felvetések a nyilvánosság előtt is sokszor elhangzanak, tápot adva annak az illúziónak, hogy összeborulás esetén a legyőzés mai realitás.
Értem, persze, hogy értem, barátaim miért is sürgetik a demokratikusnak mondott erők összefogását. Szerintem is nagyon rossz irányba mennek a dolgok és hosszú még a következő rendes választásokig hátralévő három év. Addig még rengeteg kárt tud/fog okozni ez a most uralmon lévő bagázs. Jó lenne már látni azt az erőt, amely képes megállítani az ámokfutást. Barátaimban ez az igény munkál, ugyanakkor el sem tudják elképzelni, hogy ez az ellenzék mostani állapotában saját magát gyengíti, ha összefog.
A következőkben megkísérlem összefoglalni azokat az érveket, melyekkel álláspontomról győzködtem a hozzám fordulókat. A politikai „baloldal” megmaradt hívei el sem tudják képzelni, milyen mély nyomokat hagyott „azelmúltnyolcév” sok emberben. Engem is sokszor meglep az a zsigeri utálat, ami az MSzP-t reprezentáló politikusok nagy részét övezi. Nem mintha nem tudnám, hogy mennyi hiba és bűn terheli a számlájukat, de én ezeket a dolgokat nem tudom pusztán morális szemüvegen át látni. A „baloldaliak” is tisztában vannak azokkal az erkölcsi és anyagi károkkal, amit ez az időszak okozott, csak a bennük kialakult kötődés felülírja a kritikát, illetve úgy érzik, az ellenoldal bűnei nagyobbak.
Nem mindenkinek ilyen egyszerű. Az LMP szavazótábora nem azért választotta ezt az ismeretlen formációt, hogy az összeálljon a leszerepelt volt kormánypárttal. Az összefekvés a jelenlegi vezetésű MSzP-vel felérne egy öngyilkossággal. Ha végignézzük a szocialisták vezető testületeinek névsorát, alig találunk olyan nevet, akire azt mondhatnánk, nem volt része mindabban a rosszban, ami az elmúlt időszakban történt. Azt sem állíthatjuk, hogy a bukott kormánypárt őszintén és nyíltan szembenézett volna azzal, ami regnálása idején az országban folyt. Az már csak hab a tortán, hogy tisztázatlan: ki is fújja a passzát-szelet a szociknál. Mert amíg Gyurcsány igyekszik megmondani a tutit, addig mindenki, akit szövetségesnek invitál – ha megvan a magához való esze – menekül, mert érzi, hogy halálos az ölelés. Az „LMP most rögtön fogjon össze velünk” és „ha összefognánk, legyőznénk a FIDESz-t” harsogása nem más, mint a tehetetlenségnek és a vetélytárs bekebelezése vágyának beismerése.
A „jobboldalon” alig várják a lehetőséget arra, hogy az LMP-t összemossák az MSzP-vel. Ehhez még tények sem igazán kellenek, csak alkalom. Biztos, ami biztos el kell áztatni mindenkit, aki nincs velük. Az, hogy a kormány támogatottsága csökken, egészen addig nem baj a számukra, amíg nincs komoly ellenzéke. Ezért követnek el mindent, hogy az mszp-s liezon sulykolásával lejárassák az LMP-t. Számításuk abból a szempontból is helyes, hogy ezzel az érveléssel az ökopárt szocialistákkal szembeni ellenérzéseit és félelmeit is erősítik.
Az Orbán utáni romokat csak nagy erő felmutatásával lehet eltakarítani. A következő választás eredményeként a jelenlegi demokratikus ellenzéknek olyan pozíciókat kell szereznie, amellyel vissza tudja állítani a jogállamot. Valószínűleg ez egyedül egyiknek sem sikerülhet. Mindkettőnek alapos változáson kell átmennie. Az LMP-nek meg kell erősödnie, hogy a választók komolyan vegyék, az MSzP-nek pedig meg kell tisztulnia, le kell számolnia múltbéli bűneivel. Ezért szoktam baloldali barátaimnak azt mondani, hogy ne az LMP-t pisztergálják, hanem rakjanak rendet a szocialisták háza táján, különben Vitya örökké a nyakunkon marad.
