Nem vagyok a Heti Válasz hűséges olvasója. Az online kiadásra rá-rá pillantok, de a nyomtatott változatot csak ritkán veszem a kezembe. A múltkori utazásunk alkalmából megvettem az akkori lapot, melyben két színész beszélgetése ragadta meg a figyelmemet. Blaskó Péter, aki két éve inkább visszautasította a Kossuth díjat, csak ne kelljen Gyurcsány Ferenccel kezet fognia, és Kulka János, aki tagja volt a bizottságnak, mely a díjra javaslatot tett.
Egy hosszabb idézet következik. Ez az a rész, ami miatt a cikket nem tudom kiverni a fejemből.
»Kulka: Gyurcsány Ferenc bevallotta, hogy nem mondott igazat. Egyébként a politika soha nem volt az igazmondás művészete.
Blaskó: Hagyjuk, ő már a múlt. Viszont amikor most arra hívod föl a figyelmet az említett interjúban, hogy mennyire fölerősödnek bizonyos mondatok egy-egy darabban a kormányváltás óta, amikor az Ármány és szerelemben azt mondod, "a fiam hazudott, lehet még belőle miniszterelnök is", akkor csak nézek. Mintha korábban nem erősödtek volna föl mondatok, mintha most lennénk valamilyen zavaros időben.
Kulka: Most tényleg vágni lehet a csöndet a nézőtéren. Egy éve mertek nevetni az emberek. Ma senki nem nevet. "Most ez valami rosszat mondott az Orbán Viktorra? Mi van itt a Nemzetiben? Miért mondja a Kulka, hogy füllentett egy miniszterelnök?" - a csönd mögött ilyen kérdéseket érzek.
Blaskó: Hát persze, hogy nevettek korábban! Akkor olyan miniszterelnökünk volt, aki bevallottan hazudott, tehát ennek a sornak megvolt az akusztikája. Ma meg, ha ezt a sort hallgatják, nem értik, és azt keresik, üzenni akar-e ezzel a Nemzeti. Nem egyértelmű, mire utal, ha utalni akar egyáltalán. Ezért a csönd, nem azért, mert diktatúra van, és az emberek félnek.«
Két színész beszélget. Két művész, aki abból él, hogy érzékeny a világ dolgaira, akiknek a közönség rezdüléseit is meg kellene érteniük. És mégis mennyire másként fordítják le magukban azt, amit tapasztalnak! Az egyik morfondírozik, tépelődik, a másiknak nincsenek kétségei afelől, hogy most végre minden jóra fordult. És ez az érdekes: teljesen biztos abban, hogy eddig minden rossz volt és a tavalyi választást követően végre kisütött a nap hazánk fölött.
Nem kétséges, sok baj van, és az előző nyolc évben regnálók sok hibát, bűnt követtek el. De ez nekem kevés ahhoz, hogy feltétlenül megbízzak a mai fiúkban. Valószínűleg ezért érdekel, hogy sokan miért szavaznak nekik feltétlen bizalmat. Hosszú agymosás eredménye ez, mely alatt az egyközpontú világ jóságát és az azon kívüliek gonoszságát sulykolják. Tudatos munkával alakították ki azt a világlátást, mely sokakat rabul ejtett. Ebben egyszerű magyarázatot kapunk a bennünket körülvevő kérdésekre: van egy ember, aki szembeszáll a világ gyarlóságával, aki közülünk való, de mindannyiinknál kiválóbb, vagyunk mi, akik értjük és szeretjük Őt, és vannak mások, akik rosszat akarnak nekünk, mindent elkövetnek azért, hogy szenvedjünk, és ezt azért teszik, mert gonosznak születtek.
Ez az agymosás egyszerű eszközökkel zajlik. Nap, mint nap új témát kell szállítani, bizonyítandó, hogy mi jót akarunk, az ellenfelek pedig gazemberek, akik majd megkapják a magukét. Az a lényeg, hogy mindig legyen ellenfél: a munkát kerülő tyúktolvaj, a költségvetési hiányt okozó szocialista, a népnyúzó bankok, az élősködő multik, vagy bárki, akire a bajok okozójaként mutogatni lehet. Aki a Legfelső Helyhez hű sajtó, rádió vagy tévé híradásaiból meríti ismereteit állandóan új muníciót kap hitének megerősítésére. Mivel sikerült elérni, hogy az ellentétes politikai nézetűek már nem beszélnek egymással a közügyekről, ellentétes véleménnyel nem találkoznak, nyugodtan gondolhatják, mindenki hozzájuk hasonlóan vélekedik, leszámítva néhány megátalkodottat és az ő ostoba híveiket, akik egyébként egytől egyig gazemberek.
Számomra csak az a kérdés, hogy mi mozdíthatja ki ezeket a hívőket a jelenlegi álláspontjukból? Vajon a személyes élethelyzetük esetleges romlásának jeleit is feledtetni tudja a propaganda? Azt hiszem, ez a következő évek egyik kulcskérdése.
