A Népszabadság is kiszúrta, hogy a tavaszi plakátjaink kerültek fel a hirdetőfelületekre. Szellemeskedve mondhatnánk, hogy környezetvédő lelkünk nem engedte a sok drága papírt kidobni, de nyilvánvalóan nem erről van szó.
A kampány során sok mindent meg lehet oldani lelkesedéssel és takarékosan, de plakátot, újságot, szórólapot nem nyomtatnak ingyen. A párt tagsága nem képes jelentős összegű adományokra, a szimpatizánsainkkal sem éreztetjük, hogy nem csak erkölcsi támogatásukra van szükségünk. Igaz, tavasszal azért közel 20 millió forint gyűlt össze, amikor nyilvános koldulásba kezdtünk. De ebben az ügyben nagy a szemérmesség, pedig ismert a mondás az üres tarisznyáról. A népekben is van egyfajta ellenérzés: minek adjanak, kapnak a pártok eleget a költségvetésből. Nem titok, hogy ebben az évben az LMP 120 milliót kap az államtól. De a két idei kampány pedig 300 milliónál is többe fáj. A különbözet adomány és adósság. Egyelőre az utóbbi a nagyobb.
Többen, többféle módon próbálkoztak már az LMP-nél adománygyűjtéssel, egyelőre nem átütő sikerrel. A nagy adományozók két okból sem látnak fantáziát ennek a pártnak a támogatásában. Egyfelől jól tudják, hogy nem várhatnak ellenszolgáltatást, másfelől az adományhoz adniuk kell a nevüket. Mind a kettő ellentétes a honi szokásokkal és az utóbbi miatt sokan tartanak attól, hogy állami megrendelésektől eshetnek el, ha velünk jóban vannak.
A nagytőkére szerintem nem számíthatunk. Maradnak a kisebb adományok, sok embertől. Csak rá kell ébreszteni a népet arra, hogy a politika is egyfajta szolgáltatás, ha azt akarják, hogy érdekeiket képviselje valaki, akkor annak pénzben is kifejezhető ára van.
