Magamról

Közgazdász vagyok, éppen túl a hatvanon. Négy évtizede szerelmes ugyanabba a lányba, aki három szép, okos és felelősségteljes, immár felnőtt gyermekünk anyja, és két tündéri unokánk nagyija. Nem mellesleg 2010-től 2014 őszéig képviselő voltam szülőföldemen, a Budapest XII. kerület (Hegyvidék) önkormányzatában. Sok vívódás után, 2013 februárjában sokadmagammal elhagytam az LMP-t és új pártot alapítottunk, Párbeszéd Magyarországért néven. Ebben a blogban időről-időre megírom, hogyan látom a világot. Írok színházról, filmről, politikáról, helyi ügyekről és minden másról, ami érdekel. Remélem, nem csak engem.

A Reichstag? De miért?

A fenti képen látható Reichstag a mai formájában csodálatos szimbólum-együttes. Először is azért, mert egy rosszhírű régi épületet úgy korszerűsítettek, hogy visszanyerte funkcióját és megtarthatta formáját. Másodszor azért, mert a tiszta üveg kupola tükörrendszere beviszi a nap fényét az ülésterembe. Harmadszor, de nem utolsósorban pedig azért, mert a kupola látogatói felülről láthatnak rá a képviselők munkájára. Valószínűleg nemcsak arányai, hanem a szimbolikája miatt is gyönyörű. Teljesen odavagyok érte.

Aktualitások

2014. október 7-én, kedden, 17 és 18 óra között a ciklus utolsó képviselői fogadóóráját tartom a Café Bagatelle-ben. Minden kedves engem felkereső választópolgár vendégem egy kávéra, vagy teára és egy süteményre. Előzetes bejelentkezés: sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu

Cím: 1126 Budapest, XII. kerület Németvölgyi út 17.

 

Írjon nekem!

Ha szeretné velem felvenni a kapcsolatot, írjon egy e-mailt a sipos.peter@parbeszedmagyarorszagert.hu címre. Nem ígérem, hogy megoldom a problémáját, de azt igen, hogy biztosan válaszolok.


Szegény Tárnics

2014.07.21. 09:06 Sipos Péter

Tudja Ön, hogy létezik egy Szent László tárnics nevű virág? Három héttel ezelőttig én sem hallottam felőle. Pedig szép, ráadásul ritkán előforduló, védett növény. Eszmei értéke 10.000 forint. Egyik ismert hely, ahol számos egyede található, a Harangvölgy.       A…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

19 komment

Címkék: Harangvölgy Szent László tárnics Csíkos boglárka Védett növények

Fordulat

2014.06.02. 08:46 Sipos Péter

Egy jól irányzott polgármesteri nyilatkozat után most azon örömködik a sajtó, hogy az önkormányzat visszalépett a Normafa beruházás grandiózus terveitől. Van olyan orgánum, amely egyenesen arról beszélt, hogy nem lesz sípálya a hegyen. Zöld szervezetek nyilatkozatban…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

10 komment

Címkék: Sícentrum Normafa "rehabilitáció" Harangvölgy

süti beállítások módosítása