Hajdanvolt ifjúkoromban népszerűek voltak a bolondokkal kapcsolatos viccek. Az egyik így szólt: A bolondokháza udvarán áll egy magas pózna. Az ápolók arra lettek figyelmesek, hogy a bolondok sorra felmásznak a póznára, majd a tetején mintha elolvasnának valamit, bólintanak, majd lemásznak. Az egyik ápoló már nem bírt a kíváncsiságával és maga is felmászott. Az oszlop csúcsán egy kézzel írt papírt talált: „Itt az oszlop vége, tovább menni veszélyes!”
Az önkormányzati választások napján betértünk a Szépkilátás Cukrászdába. Éppen előttünk lépett be a helyiségbe a Kedves Vezető és felesége. Míg az asszony a süteményeket mustrálta, a Miniszterelnök tekintetével a termet és a bent lévőket pásztázta. Először azt gondoltam, hogy van benne némi aggodalom, mert nem voltak vele a testőrei, de rájöttem, nem erről van szó: nem törődött vele senki. Éppen annyira volt vele is udvarias mindenki, mint bármely másik vendéggel. Nem is bírta bent sokáig, megkérdezte a First Ladyt, hogy van-e nála pénz, majd kiviharzott a teraszra. Az ablakon keresztül pont ráláttam. Odakint toporogva is azt leste, ki veszi már végre észre, hogy Ő Maga van itt, teljes valójában. Mire kiértünk, egy idősebb hölgy végre megtalálta és buzgón magyarázott neki. Immár újra fontosnak érezhette magát.
A Nemzet Örökös Miniszterelnöke elért a pózna végére. Eddig mindent meg tudott oldani, minden ellenfelét gond nélkül lenyomta. Most egyszerre két olyan ellenlábasa is lett, akivel nem tud mit kezdeni. Szűnni nem akaró harcolhatnékában mindkettőből saját maga kreált kemény ellenfelet.
Tudható volt, hogy szövetségeseink nem tűrik az idők végezetéig az oroszokkal kacérkodást, a hűtlenkedést, előbb, utóbb bekeményítenek. Népünk Nagy Vezetőjének halvány fogalma sincs arról, mit jelentenek a diplomáciai jelzések, de nem is igen érdekli a külvilág. Csak a tockosból, sallerból ért. Most meg is kapta az amerikaiaktól. Európa örül, hogy nem neki kell észhez térítenie az elcsavargó magyar bárányt. A Vezénylő Tábornok innen nem remélhet oltalmat, igaz, az Unió talán bántani sem fogja.
A nagyobb baj belülről fenyegeti az Örökös Hatalmat. A net-adóval felkorbácsolt indulatok olyan embereket visznek utcára, akik még sohasem tüntettek semmi ellen és semmi mellett. Ez az értelmetlennek tűnő adó volt az utolsó csepp a poharukban. A Miniszterelnök és csapata nem ért semmit. Még mindig ott tart, hogy biztosan a rommá vert ellenzék áll az események mögött. Az eszébe sem jut, hogy az emberek maguktól szerveződnének, összefognának. A Nagy Vezető seggnyaló politológusai attól élveznek el, hogy milyen erős és milyen határozott a Miniszterelnök Úr. Ők és gazdájuk is úgy gondolják, egy ország vezetésének lényege, hogy van egy főnök, aki megmondja a tutit, és mindenkin keresztülveri az akaratát. Nem értik, hogy a rendszerváltás óta felnőtt nemzedékek egészen másként gondolkoznak. Azt hiszik, hogy az uszítás és gügyögés keverékéből örökre ható altatót tudnak keverni. Pedig azzal csak a fogyatkozó számú hívüket tudják elzsongítani. A többiek hallgattak. Idáig. Most lett elegük.
Az Orbán&Co. már az X generációt sem érti teljesen, az utána következők lelkéhez pedig végképp nincs kulcsa. Amit nyújtani tud, az a Kádár-Horthy korszakok ideológiáján felnőtteknek szól. A fiatalabbakhoz nem jut el. Ők alig hallgatnak rádiót, nemigen néznek televíziót. Folyamatosan az interneten lógnak, ott élik társasági életüket, ott kulturálódnak, tájékozódnak. Széles a kapcsolati hálójuk és pillanatok alatt megszervezik magukat. Nem igen izgulnak rá a nagy társadalmi problémákra, de nagyon ragaszkodnak megszokott szabadságukhoz. Ebbe gyalogolt most bele a Nemzeti Együttműködés Rendszere.
Nem vagyok biztos abban, hogy a Nemzet Örökös Miniszterelnöke tisztában van-e azzal a csapdával, amit magának állított. Ha enged a tömegnek, az megrészegül újonnan tapasztalt hatalmától és még többet akar. Ha nem enged …
A kis köpcös alak fent van a pózna végénél. Kezével a levegőt markolássza ott, ahol az oszlop folytatását sejteni véli. Mindig szóra kész, cinikus mosolyú sameszai és üresfejű csicskásai saját, jól felfogott érdekükben is remélik, hogy a Főnök képes továbbmászni.
Egyik sem mer szólni neki, hogy olvassa el a cédulát.
